Következetes gerinctornával Ágnes tökéletesen rendbe hozta a fájdalom által meggyötört gerincoszlopomat. Azóta nincsenek gerincproblémáim.
2008. december 8-án egy intenzív sportnapot követően estefelé intenzív derékfájásra ébredtem. Az ágyéki tájékról kiinduló fájdalom oly mértékben növekedett, hogy sem ülni, sem állni sem feküdni nem tudtam. Sajnos a már évek óta diagnosztizált porckorongsérvem kiújulására gondoltam, de azt is éreztem, hogy a fájdalom intenzitása lényegesen nagyobb fokú. Az orvosi diagnózis egyértelművé tette, hogy a 4-es és 5-ös ágyéki csigolya közötti porckorongsérv kiszakadt, így a tudomány akkori állása szerint a műtét elkerülhetetlen.
Szerencsém volt, a műtét jól sikerült. Azonban valamennyi szakmai fórumon felhívták a figyelmemet arra, hogy a műtét utáni rehabilitáció szükségszerű velejárója a teljes gyógyulásnak. Ekkor találkoztam Fekete Ágival, aki lelkiismeretes, következetes gerinctorna gyakorlataival tökéletesen rendbe hozta a fájdalom és a műtét által meggyötört gerincoszlopomat. A speciális gerincerősítő gyakorlatoknak köszönhető, hogy azóta semmiféle gerincprobléma nem fordult elő, pedig több helyen még diagnosztizált porckorong kitüremkedéssel rendelkezem.
Ági nélkül biztos, hogy nem tudnám a szakmai tevékenységemet teljes értékűként gyakorolni, és a számomra nélkülözhetetlen sportolási, mozgási igényemet kielégíteni.
Köszönöm, Ági.